A Consyst Business Group támogatta a CNEWS Forum 2017 döntő fontosságú IT eseményt, amelyre november 9-én került sor Moszkvában. Oroszország kulcsfontosságú IT beszállítóinak kiállításán bemutatták a Consyst Business Group által kínált szolgáltatásokat és termékeket.

A CNEWS Forum egy évente megrendezett esemény és egy hagyományos találkozó a piacvezetők számára, akik itt tárgyalják meg az IT fejlesztés kritikus kérdéseit a világon és Oroszországban. Ebben az évben a program a gazdaság informatizálásával kapcsolatos kérdésekre és a jövő technológiáira fektette a hangsúlyt. A központi téma a következőképp volt megfogalmazva: “A holnap információs technológiái”. Vjacseszlav Solopov, a Consyst Business Group tanácsadási igazgatója, és gazdaságtudományi doktor, megosztotta a közönséggel napirenden lévő látásmódját, majd felvázolta a vektorok horizontális és vertikális integrációját a régiók és országok gazdasági rendszereiben. Az egyik felszólaló is érintette a digitális átalakulás szintjeinek témáját, illetve annak gazdaságra és üzletre kifejtett hatását.

A jubileumi CNEWS Forum egybeesett a Consyst Business Group évfordulóival: több iroda is ünnepli évfordulóját 2017-ben: a TOPS Consulting és a Consyst – 20 éves; a Sciener – 15 éves; a Barnaulban, Penzában és Tverben lévő irodák – 10 évesek; a magyarországi iroda – 5 éves. Ezen események egységes jelmondata a holding tanácsadó cég kiállítási standjánál a következő volt – “az egyesített csapatok 20 éves sikere”.

A fórumon sor került szakértők plenáris üléseire, valamint a legjobb innovatív projektekért adott díjátadó ünnepségre. A fórum felszólalói kormányzati tisztviselők, informatikai vezetők, vezérigazgatók voltak. A felszólalók kifejezték véleményüket az IT piac problémáival kapcsolatosan és gyakorlatias javaslatokat adtak az információs technológiák bevezetéséhez különböző gazdasági ágazatokban.

A Consyst Business Group kiállítási standjánál a résztvevők intenzív munkát végeztek, bemutatták a cég megoldásait, kompetenciáit. Többnyire mindannyian a következő 12 kulcsfontosságú üzleti területre fektették a hangsúlyt: energia, olaj&gáz, állami szektor, ipar, távközlés, építőipar, bankok és pénzügyi intézmények, biztosítás, kereskedelem és forgalmazás, szállítás, szállodaipar és szakmai szolgáltatások szférája, gyógyszeripar, védelmi ipar, mezőgazdaság.

CNews 2017      CNews 2017_1

A Consyst Business Group projektcsapatai Oroszország szinte minden régiójában dolgoznak. A cég megoldja a helyi vállalkozások üzleti kihívásait, illetve több tucat projektet vezet be az IT üzleti megoldások nemzetközi piacán. A Budapesten lévő LC Europe iroda a tengerentúli üzlet fejlesztését segíti elő. A Consyst Business Group nemzetközi ügyfelei közé tartoznak olyan vállalatok, mint a Kelly Services, NIS Serbia, Air Liquid, Danone, Johnson&Johnson, Merz, Burger King, Foxconn, Microsoft Rus, Kaspersky LAB, Uhrenholt, Leroy Merlen, DB Schenker, Richemont és mások.

Pavel Goryansky, a Consyst Business Group vezérigazgatója: “Összesen több mint 1300 projektet vezettünk be több mint 750 különböző üzletágú vállalkozásnál. Aktívan haladunk előre a fejlesztőcsapatok professzionalizmusának, a tanácsadóknak, felhalmozott ismeretekeinknek és széles termékválasztékunknak köszönhetően. A Consyst Business Group IT megoldásainak forrásait saját fejlesztési központjaiban tökéletesíti Oroszország különböző területein, illetve aktívan használja a világ vezetőinek, például az SAP, Microsoft, Oracle, Cornerstone, Lumesse és mások technológiáit. Nagy hangsúlyt fektetünk a kiváló minőségű tanácsadásra ügyfeleink számára, valamint különös figyelmet fordítunk a vállalati informatikai rendszerek támogatására és fejlesztésére egy ügyfelek által használt Szolgáltató Központ kidolgozása révén.”

A Consyst Business Groups ügyfelei közé olyan cégek tartoznak, mint a Gazprom, Rosgosstrakh, Rosatom, Moscow metro, Severstal, INTER RAO UES, Evraz, United shipbuilding corporation, United engine сorporation corporation, SKOLKOVO, Gazprom, Transnefteproduct, Integra, Ingosstrakh, Avtodor, Gallery Media, BBDO Group, Nordgold, MegaFon, Atomenergomash, SOGAZ, VTB Insurance, Rosmorport, Kelly Services, RussNeft, Russia Airlines, Sea port of Saint-Petersburg, Alfa-Bank, ROSBANK, Bank of Moscow, UniCredit Bank, Rosselhozbank, Bank Saint Petersburg, KIT Finance, Almaznaya osen, VSK, Finam, Rusagro, SIBUR, MTS, Euroset, AVTOVAZ, Lenenergo, Rosseti, HMS Group, Inventive Retail Group és mások.